NAPI BUDAPEST
Hírek a fővárosból, minden nap

BEST OF

Elfúrtuk
Demszky tojása
Tarlós, Orbán csodafegyvere
Elköltöztetik a Nyugatit
Kisvakond a nagyvárosban



Archívum

Blogom címkéi


http://rss.fovaros.blogter.hu/

Fantomparkok a fővárosban

Feleannyi zöldterület jut egy budapestire, mint az európai átlag. A fővárosi parkok fenntartására sem jut elég, Bécs például 14-szer annyit költ erre a célra, mint Budapest. Az ezredfordulóra megépíteni tervezett új Városliget, a Millennium Park pedig továbbra is álom csupán.

Budapesten körülbelül 2200 hektárnyi úgynevezett korlátlan használatú, közcélú zöldterület található, amelyeknek szokás szerint nem egy gazdája van, ezért néznek ki úgy, ahogy. A kiemelt zöld kábé negyedét a főváros kertészeti vállalata gondozza, idén alig 1,2 milliárd forintból (az 300 millióval kevesebb tavalyhoz képest), azaz nagyjából másfél Combinó áráért. Ez olyan kevés pénz - Párizs például 17-szer ennyit költ parkjaira -, hogy új beruházásra nem is futja, csak a már meglévő ligetek fenntartására.

Miközben egy budapestire átlagosan 8-10 négyzetméternyi zöld jut, Bécsben 124 négyzetméter, és az európai átlag is valahol 21 négyzetméter/főnél van. Nagyobb városi közparkot utoljára száz éve alakítottak ki, a Városliget a millenniumi ünnepségek idejére készült el, a Népligetben nagyjából ugyanekkor angol tájkertet építettek.

A fővárosi önkormányzat korábbi tervei szerint 2000-ben adták volna át az új, városi közparkot (a munkacíme Millennium Park volt), amelynek a helyszíne Csepel szigetcsúcsának keleti része lett volna. Még szerencse, hogy a városnak azóta sem volt pénze rá, mert a szigetcsúcs 11 hektáros területét tavaly a XXI. kerületi önkormányzat eladta egy spanyol befektetőnek (amely azóta sem tudatta, mit szándékozik építeni, de valószínűleg iroda-és lakóparkot fog).

A környezetvédők szerint egy évtized alatt három városligetnyivel csökkent a budapesti zöldterületek felülete, a legnagyobb veszélyben ebből a szempontból a XI., a XII. és a XIV. kerület van. A zöld fogyásának elsődleges oka az ingatlanfejlesztési láz; mivel a fakivágási engedélyt a kerületek adják ki elsőfokú építési hatóságként (ha védett fákról van szó, akkor a főváros jóvhagyása is kell), a beruházó pedig könnyedén megkaphatja azt, ha megígéri, hogy a kivágott fákat máshol, új növényekkel pótolja vagy befüvesíti a tetőt. Ez utóbbi ugyanis statisztikailag szintén növeli a fővárosi zöldterületek mennyiségét.

A belvárosban úgy lehetne segíteni a növényínségen, ha - javasolja például a Budapesti Világörökségéért Alapítvány nevű civil szervezet - a 4-5 ezer régi lakóházból álló városmagban a tömbök oldalszárnyait elbontanák, az összenyitott udvarokban pedig belső kerteket alakítanának ki. Ezzel a megoldással csak a belvárosban egy fél városligetnyi zöldterületet lehetne nyerni.

-

pógimester

pógimester
2007-03-25 12:51:50

Kéremszépen,ha fogy Pesten a zöldterület,úgy kell tenni mint Bp.örökös főpógija:a Pesten csencselt pénzből horvátországi villát kell vásárolni,s ott lehet jó levegőt szívni,az otthonmaradókon röhögni.

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-25 15:00:52

A "gondozott zöldterületi mutatókkal" szoktak még variálni a hivatalok. Ami annyit tesz, hogy hiába végnak ki egy kiserdőnyi fát egy addig mondjuk ipari telepként, vagy laktanyaként funkcionáló területen, statisztikailag nem vész el semmi, mert nem úgy volt nyilvántartva. Viszont ha az oida épülő új lakótelepben ültetnek két darab tuját, máris hivatkozhatnak rá, hogy bővült a "gondozott zöldterület".

De a legszebb az Origó cikkében talált rész:
"Ezután megkerestük telefonon a Főkert Rt.-t is, ahol azonban azt mondták, hogy csak a Fővárosi Önkormányzat környezetvédelmi ügyosztályának engedélyével nyilatkozhatnak. Felhívtuk a fővárosi Főépítészi Irodát is, ahol azt mondták, Schneller István főépítész szabadságon van és Mozsár Ágnes területfelhasználási alosztályvezetőhöz irányítottak, aki szintén nem kívánt nyilatkozni. Titkárságán annyit közöltek, az alosztályvezető nem ismeri a kért adatokat."

Ez ugye szervesen kapcsolódik a másik témánkhoz, a kéz kezet mosó egymásramutogatáshoz.

És az újabb kérdések a Fővárosi nagyurakhoz:
Hol tart vajon az Orczy kert felújítása? (Podmaniczky Program)
Hol tart a Népliget felújítása (az egykori Vursli épületével, a sportpályáival, és betüremkedő lakparkjaival)?
Hogy néz ki, és meddig pusztul még a Városliget? Mi is az a Liget Köztársaság, és miből áll a munkásságuk?
Mennyi fát vágrak ki az évek alatt a Főkertesek az utcákon, és mennyit ültettek helyükre (ugyanoda!)?

-

Firkász

Firkász
2007-03-25 16:59:04

Szeva L-tüntető!

Néhány válasz így hirtelenjében:

Utánakapartam a Liget Köztársaságnak, a bországgyűlés megszervezésén túl az utóbbi 4-5 évben nem nagyon hallattak magukról.

Orczy-kert: hosszas ígérgetés ellenére még mindig az előkészítésnél tartanak. Most tavaszra kellene elkészülnie egy tanösvénynek, az őspark rendbe tétele 3-4 évig tart. Az egykori buszgarázs területén - úgy tudom - nem sok minden történt.

-

Marosán

Marosán
2007-03-25 20:20:15

Óriási hiba volt a fővárost oda dobni a kerületeknek.. mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti..

-

Gergely

Gergely
2007-03-25 22:08:53

Ha az előző blogban leírtak megvalósulnának,a 626 főv.képviselő felét,elzavarnák a csába,50 milliárdot lehetne spórolni !!
Ha a maradék 313 ezt a fölös pénzt, nem tenné zsebre,abból akár még parkra is futná : )

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-25 23:45:18

Kösz az infókat! Nem lettm optimistább tőle :(
De hopp mit találtam: http://www.szochalo.hu/szochalo-tudomany/hircentrum/article/100654/754/page/1/

Az ultragáz a sztoriban az, hogy 4 éve írták...

-

urbangeri

urbangeri
2007-03-26 06:20:41

Gergelynél a pont. Bár főleg a kerületekkel van baj, ott van nagy fölösleg. Ha felét nem is, harmadát, negyedét gond nélkül ki lehetne vágni. Bocs hogy kampányolok, de az SZDSZ ilyen irányú javaslatait, mindig lesöpri a képviselők 70-80%-át adó két gigapárt. Az ő klientúrájukra jelent ez igazán komoly veszélyt.

A parkok kezelése szerintem inkább helyi, így kerületi ügy. Sőt nálunk a Ferencvárosban Gegesy Ferenc polgármester (SZDSZ) részönkormányzatoknak adta ki, elkülönítve a kerület költségvetésének egy részét is erre és még pár funkcióra.Ha belegondolunk, a helyi környezet fenntartása kevésbé fővárosi ügy, az igazán akkor működik jól, ha a helyi közösség magáénak érzi, részt vesz a fenntartásban.

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-26 09:42:36

urbangeri! Ez jól hangzik, de azért egy Népliget vagy Vársliget méretű területet nem lenne könyű kerületi zsebből finanszírozni. Ráadául ez is csak tovább nővelné a széttagoltságot.
De ha ez lenne a járható út, akkor pl a Városmajort miért nem adja ki a kezéből a Főváros a XII. kerületnek? Tán csak nem azért, mert a benne található intézmények bérleti- és ilyen-olyan díjairól nem akaródzik lemondania????

-

urbangeri

urbangeri
2007-03-26 10:18:35

Amúgy nem olvastam Firkász írását végig, abba benne is van, hogy csak a negyed zöldterület fővárosi.

L-tüntető: üldözési mániád nyilván jogos, itt mindenki lop. Azaz nem mindenki, csak Demszky, de ő mindig. Persze csak ha ráér, és éppen nem kutyaszart szór az utcákon, vagy csákánnyal mélyíti a kátyúkat.

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-26 20:04:01

Én csak a belsőbb városrészek zöldjeire látok rá, és etéren valóban lenne mit fejlesztenie mindnek.
Az V. elég gyengus. Nem nagyon tud mit kezdeni az autóáradattal. A különbőző "belváros szíve" projektek sem sok jóval kecsegetetnek. A lényegük az építőipari befektetőknek való megágyazás, nem az zöldterületfejlesztés.
A VI.-ban ugye a lagkisebb az egy főre jutó zöld. (no comment)
A VII. szorosan mögötte fut - bár vannak minimális törekvések a javításra (nem a dézsás csenevészkék kirakására gondolok).
A VIII. szerintem elég jól áll, bár a Mátyás tér harmadszori felújítása szerintem már a luxus luxusa.
A IX. a Dunapart miatt staisztikailag okés, és a belső részeken is fejleszt (Ferenc tér).

No és a szochálós íráshoz mit szólsz?

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-26 20:08:09

Ui: Parkügyben kivételesen nem mondtam, hogy mindenki lop, pláne hogy leginkább a demszky...
De most hogy mondod...
:-I

-

urbangeri

urbangeri
2007-03-27 12:42:55

L-tüntető: igazából pogimesternek kellett volna címeznem. sorry.

Én belülről a Budapesti SZDSZ-ben messze nem Demszkyt látom a fő problémának. De hagy ne mondjak neveket. Viszont te találhagthatsz én meg bológatok és rázom a fejem.

Orbánhoz képest pl. Demszkájnak nincs is vagyona.

Ja és, hogy ontopic. BP gyakran küzdött forrás problémákkal ezért minden zöld területet értékesített története során. Most azért elindultak az ellentétes folyamatok. Bár nem feltétlenül Demszkynek köszönhetően. Ismét csak a főváros legjobb kerületi polgármesterével tudnék példálózni.

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-27 15:02:09

Korrupciós szint szerinti tippjeim.

Old's Cool:
Lakos
Böhm
Ikvai

New Age:
Bojár
Z. Halmányi

-

urbangeri

urbangeri
2007-03-28 10:11:46

Problemtaikus személyekről beszéltem. Aminek csak egyik része a korrupció, a másik része meg a rossz vezetői képesség, despotikus stílus.

A korrupció nagyon bonyolult témakör, mert rendszer jellegű, rendszer függő történet. Megvesztegetés, sáp- szedés, klientúraépítés. Pártnak vagy/és saját zsebre. Először tisztáznunk kell az elvárásokat is, mik azok az alapszabályok, amihez viszonyítunk. De azt hiszem ez klientúra téma pár bejegyzéssel arréb fel is merül.

-

L-tüntető

L-tüntető
2007-03-28 13:20:41

Brühühüüüü... Azt igérted bólintasz, vagy ingatod a fejed, ha neveket írok. Van találatom? :)

De persze folytathatnánk a sort ha ismernénk a különböző ügyosztályok vezetőinek nevét és (rossz)hírét. A Városháza konglomerátuma egyfelől számonkérhetetlen képviselőkből áll, de nagyrészt (elvileg nagyonis) számonkérhető közalkalmazottakból is. A politikusi gárda felelőssége, hiogy milyen szintet vár el a közalkalmazotti részlegtől. A hal is a fejétől kezd bűzleni, a Hivatal is. Ha gyenge a főpolgi, gyenge a jegyző is. Ha gyenge a jegyző, szabadon garázdálkodhat a csinovnyikok hada.
Vagy rosszul fejtem fel Ariadne fonalát?

-

urbangeri

urbangeri
2007-03-28 23:03:16

tudod, egy ideje óvatosabb vagyok.

  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Blogter

0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet